Hallgass bele a
podcast-ekbe.

Évszázadokon át ördögi megszállottságnak hitték, ha valaki görcsbe rándult kézzel, fuldokolva és sikoltozva esett össze. Ebben az epizódban a louduni apácák, a salemi boszorkányperek és a strasbourgi táncjárvány történetén keresztül megnézzük, hogyan állhatott sok ilyen „démon” mögött egy egészen hétköznapi dolog: a túllégzés. Kiderül, mi történik a testünkben, ha túl sok levegőt veszünk, miért nem érdemes papírzacskóba lélegezni, és egy rövid közös gyakorlattal azt is kipróbáljuk, hogyan nyugtathatod meg magad pusztán a légzéseddel.

Egy folyóparti agyagbábu, egy zsáknyi ellopott szél, egy sóhajtásból lett hangszer és egy jósnő, aki állítólag a föld leheletétől mondta ki a jövőt — ezen az adáson végigvesszük, mit gondoltak a görögök a levegőről, és mennyi maradt ebből igaz. Kezdjük Prométheusz agyagemberénél, akibe Athéné egyszerűen belelehel — kész is az ember, csont és vér helyett csak levegő kellett hozzá. Aztán jön Odüsszeusz mohó legénysége, akik három nappal a hazaérkezés előtt kibontanak egy zsáknyi bezárt szelet, mert azt hitték, arany van benne (nem volt). Athéné eldobja a saját hangszerét, mert csúnyán felfújja tőle az arcát, a szatír pedig, aki felveszi, ezért végül elevenen megúszja... vagyis pont hogy nem. A spártaiak fuvolaszóra masíroznak csatába, mert egy egyenletes ütem jobban tartja a sort, mint bármi üvöltözés. Hippokratész közben csak néz, jegyzetel, és menet közben feltalálja az „asztma” szót. Ebben az epizódban: hogyan lett ugyanaz a görög szó a „lehelet” és a „lélek”; a nádszálból eszkábált ókori inhalátor; Galénosz kegyetlen, de zseniális kísérletei arról, mi mozgatja valójában a tüdőt; és persze Delphoi — Püthia, a föld alól szivárgó titokzatos gáz, és egy geológiai vita, ami a mai napig nincs lezárva.

Isten lehelete, tűznyelvek, egy szerzetes, aki lélegzés közben ezerszer elmondja ugyanazt a mondatot, és egy tudós, aki fMRI-vel nézte meg, mi történik az agyban, amikor valaki "nyelveken szól". Ha azt hitted, a kereszténység és a légzéstechnika két külön polcon van a könyvtárban — rosszul hitted. A héberek már többezer éve ugyanazzal az egy szóval jelölték a szelet, a lélegzetet és a lelket — ebből az apró nyelvi trükkből nő ki szinte az egész keresztény spiritualitás. Pünkösdkor állítólag heves szél zúgott és tűz szállt az apostolok fejére; a hívők a mai napig mély levegőt vesznek áldozás előtt, mintha lelkileg oxigénpalackot cserélnének; egy görög szigeten a szerzetesek évszázadok óta légzésre időzítik az imájukat, van, hogy napi több ezerszer; a karizmatikus gyülekezetekben pedig annyira felpörgetik a légzésüket, hogy tudományosan is kimutatható, amikor "elszáll az agyuk" — szó szerint csökken a homloklebeny aktivitása. Ebben az epizódban: honnan ered a ruach és a pneuma szó, és miért ugyanaz a szél, a lehelet és a lélek; miért pont szél és tűz zúgott Pünkösdkor; hogyan lett a szentáldozásból "lelki lélegzetvétel" már a középkorban; mi történik a tested­ben egy athoszi szerzetes módszerével imádkozva; miért ájulhat el valaki nyelveken szólás közben, és mit mutatott ki erről egy 2006-os agyi vizsgálat; és hogy a modern légzőgyakorlatok — igen, a Wim Hof-módszer is — tulajdonképpen ugyanazt csinálják, mint egy 100 éves pünkösdi ébredés.