Egy folyóparti agyagbábu, egy zsáknyi ellopott szél, egy sóhajtásból lett hangszer és egy jósnő, aki állítólag a föld leheletétől mondta ki a jövőt — ezen az adáson végigvesszük, mit gondoltak a görögök a levegőről, és mennyi maradt ebből igaz. Kezdjük Prométheusz agyagemberénél, akibe Athéné egyszerűen belelehel — kész is az ember, csont és vér helyett csak levegő kellett hozzá. Aztán jön Odüsszeusz mohó legénysége, akik három nappal a hazaérkezés előtt kibontanak egy zsáknyi bezárt szelet, mert azt hitték, arany van benne (nem volt). Athéné eldobja a saját hangszerét, mert csúnyán felfújja tőle az arcát, a szatír pedig, aki felveszi, ezért végül elevenen megúszja... vagyis pont hogy nem. A spártaiak fuvolaszóra masíroznak csatába, mert egy egyenletes ütem jobban tartja a sort, mint bármi üvöltözés. Hippokratész közben csak néz, jegyzetel, és menet közben feltalálja az „asztma” szót. Ebben az epizódban: hogyan lett ugyanaz a görög szó a „lehelet” és a „lélek”; a nádszálból eszkábált ókori inhalátor; Galénosz kegyetlen, de zseniális kísérletei arról, mi mozgatja valójában a tüdőt; és persze Delphoi — Püthia, a föld alól szivárgó titokzatos gáz, és egy geológiai vita, ami a mai napig nincs lezárva.